9 és fél órát repülni nem jó. Elképesztően fárasztó. Ráadásul mi egy kisgyerekkel indultunk el, így még az is nagy kérdés volt, hogy ő vajon hogyan bírja. Jelentem, tök jól bírta. Egy vékonyka óra volt az, amikor kicsit izgágább volt, de egyébként hozta az elvárt mintagyerek szerepet.

Na, persze az útlevél ellenőrzésnél, ahol nagyjából 250 méteres kígyó kanyargott, elfogyott a türelme. Persze az is hozzátartozik, hogy otthoni idő szerint akkor már jócskán elmúlt este 11 óra. Szerencsére egy kedves magyar házaspár beengedett minket maguk elé - amiért örök hála, így ismeretlenül is - így nagyjából 6 óra tájban már a shuttle-t hívtam, egy erre a célra kiépített telefonos terminálról. Kis figyelmesség. Ingyenesen hívhatsz innen minden "ground transportation" céget. Jött is a busz, szokás szerint pakisztáni sofőrrel, aki nem kegyelmezett a V8-as Fordnak. De csak ott, ahol lehetett. Ugyanis több helyen olyan dugó volt, amit egy pesti dugóhoz nem is lehet hasonlítani. Szóval nyomta, amennyire lehetett, és egyszercsak megláttuk a város sziluettjét. Letaglózó. Nagy. Szép. Később biztosan finomodnak majd a jelzők, de most inkább csak szájtátás van. Fél nyolcra megérkeztünk a szállásra. John, a host nagyon kedves, valami művészember. Lefeküdtünk aludni azonnal. És most reggel van. Ennyit első körben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.