Először is annyit elmondanék, hogy épen, egészségesen megérkeztünk Budapestre, már lassan vissza is álltunk a helyi időre. Viszont még van pár sztori, pár nap, persze ezeket is megírom.

Valami az előző napból kimaradt. Nem tudom, hogy hogyan, de lassan kezdenek összekeveredni a napok. Ez még a 8. napon történt, mielőtt a Dakota-házhoz indultunk. Ha valaki New Yorkba megy, és első alkalommal jár ott, minden valószínűség szerint meg fogja nézni a Szabadságszobrot. Vagy legalábbis elmegy a kikötőbe, de már nem biztos, hogy beáll a sorba. Első körben jegyet kell venni, ami a rövidebb sor, de nekünk ezt nem kellett kivárni, mert a NYPass-t egy könyvesboltban kellett jegyre váltani, ahol nem volt egy ember sem. A nagyobb nehézség a biztonsági vizsgálat. Egy jó tanács:

HÉTVÉGÉN SENKI NE MENJEN A SZABADSÁGSZOBORHOZ!

1980. december 8-án, a 72. utca és a Central Park West sarkán öt lövés dörrent. A kapuban posztoló portás megkérdezte a lövéseket leadó férfit:

-Tudja maga mit csinált?

-Igen, épp most lőttem le John Lennont – válaszolta Mark David Chapman.

A nyolcadik napunk itt indult. A Dakota-háznál. A kapuban semmi sem emlékeztet arra, hogy itt ölték meg a világ egyik legnagyobb hatású muzsikusát. Persze azért két-három percenként megjelenik egy-egy turistacsapat, jellemzően középkorúak, és kattintgatnak. Fikusz haverom, aki a Lennon család liverpooli házát látogatta meg egyszer, azt mondta, hogy furcsa érzés egy ilyen szellem közelében lenni. Én is beleborzongtam a Dakota előtt.

Ezt a posztot a feleségem, Edit írta. Kíméletlen. Nesztek.

Sokat agyaltam azon, hogy milyen megközelítésből írjam ezt a bejegyzést. Aztán arra jutottam, hogy a férjem úgyis leírta a látottakat, az élményeket, így én abszolút kisgyerekes anyuka szemszögéből nézve közelítek. Szerintem mi egy teljesen átlagos család vagyunk, átlagos utazási szokásokkal. Nagyjából havi egy 500 km-es útra vagyunk kalkulálva gyerekkel, amikor a nagyszülőkhöz megyünk. Ezt már vonattal is teljesítettük kisebb fennakadásokkal, de sikerrel. A lányunk sem rendelkezik különös képességekkel, az átlagnál talán kicsit pörgősebb (mondhatni mindig fontos dolga van, egy percre sem ül le). Amikor tervezgettük az utat, akkor még csak 11 hónapos volt, már ugyan totyogott, de úgy voltunk vele, hogy majd cipeljük felváltva, toljuk a babakocsiban, kibírjuk, csak menjünk már a nagy almába. Ühüm....

Ez a nap pár filmes helyszín felderítésével kezdődött. Greenwich Village-ben kezdtünk, ahol a Szex és New York Carrie Bradshaw-jának a házát kerestük meg. Érdekes, mert a karakter elvileg az E 73rd Street-en lakik, de ott nincsenek ilyen lépcsők. Maga a ház a Perry Street 64. szám alatt található, és már messziről látszik, hogy hol keressük. Mindig fotóznak a ház előtt. Amikor én is lefényképeztem Editet, épp arra járt egy ember, és megkérdezte, hogy ez valami fontos ház-e, mert ugye látja, hogy sokan fotózzák. Elmondtam neki a titkot, erre szánakozva legyintett... Egyedül volt, nem volt vele feleség. A ház lépcsőjén már jó ideje lánc, és tábla hirdeti, hogy az ott lakóknak annyira nem jópofa dolog ez a fajta hírnév.

Két nap egyszerre. Miért? Mert a 6. napon akkora esőt kaptunk, hogy nem tudnék egy értelmes külön posztot írni belőle... De először jöjjön az ötödik. Első attrakcióként az American Museum of Natural History-t választottuk erre a napra, arra gondoltunk, hogy Kamilla, az egy éves lányunk majd nagyon élvezni fogja a sok dinoszauruszt, mammutot, meg a rengeteg kitömött állatot. Az én csillagászat iránti vonzalmam miatt a földszinten végigfutottunk egy csillagászati kiállítást, megérintettem egy meteorit darabot, aztán irány a negyedik emelet, ahol már vártak ránk a csontvázak. Nagy kő esett le a szívemről, amikor megláttam, hogy a T-Rex sértetlen. Godzilla ugyanis Roland Emmerich filmjében eléggé átalakította a múzeumot.

A 4. nap reggelén elindultunk újra a Financial Districtbe, mégpedig a Century 21 nevű üzletet célba véve. Ez egy több emeletes üzletház, a legmenőbb cuccoktól a legegyszerűbb holmikig mindent lehet itt kapni. Az 1000 dolláros (leértékelt cucc, 2500-ról) Versace kabátoktól, a számunkra kevésbé ismert amerikai márkákig mindent megkaphatsz, ráadásul hatalmas kedvezményekkel. Vásároltunk pár cuccot, aztán betértünk kedvenc kifőzdénkbe, onnan meg le a Hudson partjára, ahol ismét az öltönyös urakkal, a parkban fogyasztottuk el az ebédet. És milyen finom ebéd volt ismét... Egy jó ebéd után egy kávé-cigi kombót szoktam nyomni, de New Yorkban jól meg kell gondolnod, hogy hol gyújtasz rá. Azt szerintem sokan tudjátok, hogy a kocsmákban, bárokban, kávézókban, zárt térben nem lehet dohányozni. Akkor irány az utca. Ez délben a kávéval még rendben is van, de este, sörözés közben jön a következő sokk. Italt nem lehet az utcán fogyasztani. Tehát, bent nem cigizel, kint nem iszol. Pár poszttal ezelőtt említette Leila, hogy egyre több teraszos hely jelenik meg a városban, így ott megoldható a sör és a dohányzás egyszerre is. Kicsit elkalandoztam. Szóval ebéd utáni cigi.

Hétfőn belevetettük magunkat a forgatagba. Először is vettünk fejenként 10 dollárért Metrocard-ot. Erre azért volt szükség, mert a heti bérletet majd szerdára terveztük, hiszen akkor indul teljes erővel a városnézés, és akkor a bérlet kitart az utazás végéig. Busszal elmentünk China Town-hoz, onnan pedig elkezdődött - stílusosan -  a hosszú menetelés. Tegyük hozzá, hogy China Town nem csak marketing. Tényleg csak kínaiakat látsz az utcán, és szinte csak kínai feliratot az üzleteken. De menjünk tovább. Először a Beekman street-re mentünk, ahol egy nagyon érdekes épület áll. A Beekman Tower 264 méter magas és 76 emeletes. Ekkora épületből azért van néhány New Yorkban, de ez mégis kitűnik a többi közül. Frank Gehry egészen furcsán megtekerte az épületet. Kicsit úgy néz ki, mintha egy viharban csavarodott volna meg ez a fényes felhőkarcoló. Érdekes látvány, és az is érdekes, hogy a Beekman street felől ebből semmi sem látszik, ott teljesen egyenes a homlokzat.  Ezután jött a WTC helye, és az épülő új tornyok. Túl sok mindent nem láttunk itt, hiszen el van kerítve az építkezés, de az biztos, hogy nem aprózzák el. Az új One World Center épületegyüttes legmagasabb tornya 1776 láb magas lesz (történelmi áthallás), ami 541 méternek felel meg. Tehát az ikertornyoknál jóval magasabbra nyúlik majd. Ezek után kisétáltunk a Hudson partjára, ahol először pillantottuk meg a Szabadságszobrot. Nem volt benne semmi patetikus. Annyiszor láttuk már filmen, és az utazás alatti készülődés közben is annyiszor volt a monitoron, hogy csak egy "ja, ott van"-ra tellett. Egyébként a folyóparton rengeteg park folyik egymásba, ahol a munkájukból kiszakadó öltönyös urak gyakran heverednek le a fűbe, vagy ülnek le egy padra, és a közelben vásárolt kajákat majszolják. Nekünk már van egy kedvenc "kifőzdénk". A World Trade Center mellett a Dey streeten van egy önkiszolgáló kajálda, ahol elképesztően finom a koszt. Rengeteg féle étel van, amik közül annyit válogatsz össze, amennyit csak akarsz, és a végén a súly alapján fizetsz. Egy nagyon változatos menü simán kijön egy főre 10 dollárból.Ezek után jött a Wall street, aminek a környékén nagyon erős volt a rendőri jelenlét. Most zajlik ugyanis az ENSZ 66. ülésszaka, és sok politikus túrázik fontosabb létesítményekhez, hogy reprezentáljon/szétnézzen/politikuskodjon. A tőzsde épületéről így még nincs normális fotónk, és mivel nagy volt a tömeg, a bikához sem mentünk el. Majd később. Hétfőn a séta után hazatértünk, és én lementem a sarokra, a Zum Schneider nevű bajor sörözőbe, ahol találkoztam Leilával és Ritával, a blog két vendég szerzőjével, akiktől már sok infót kaptunk az elmúlt pár hétben. Üdvözölnek mindenkit. 3 Official Oktoberfest Bier után nyugovóra tértem. A harmadik napról nem fogok írni, mert annyira szar volt, de a 4. napot megkapjátok hamarosan. Ez ma volt egyébként, tehát még frissek az élmények, hagyom őket ülepedni. Lesz Empire State Building, Times Square, és egy magyar könyvesbolt is.

9 és fél órát repülni nem jó. Elképesztően fárasztó. Ráadásul mi egy kisgyerekkel indultunk el, így még az is nagy kérdés volt, hogy ő vajon hogyan bírja. Jelentem, tök jól bírta. Egy vékonyka óra volt az, amikor kicsit izgágább volt, de egyébként hozta az elvárt mintagyerek szerepet.

Na, persze az útlevél ellenőrzésnél, ahol nagyjából 250 méteres kígyó kanyargott, elfogyott a türelme. Persze az is hozzátartozik, hogy otthoni idő szerint akkor már jócskán elmúlt este 11 óra. Szerencsére egy kedves magyar házaspár beengedett minket maguk elé - amiért örök hála, így ismeretlenül is - így nagyjából 6 óra tájban már a shuttle-t hívtam, egy erre a célra kiépített telefonos terminálról. Kis figyelmesség. Ingyenesen hívhatsz innen minden "ground transportation" céget. Jött is a busz, szokás szerint pakisztáni sofőrrel, aki nem kegyelmezett a V8-as Fordnak. De csak ott, ahol lehetett. Ugyanis több helyen olyan dugó volt, amit egy pesti dugóhoz nem is lehet hasonlítani. Szóval nyomta, amennyire lehetett, és egyszercsak megláttuk a város sziluettjét. Letaglózó. Nagy. Szép. Később biztosan finomodnak majd a jelzők, de most inkább csak szájtátás van. Fél nyolcra megérkeztünk a szállásra. John, a host nagyon kedves, valami művészember. Lefeküdtünk aludni azonnal. És most reggel van. Ennyit első körben.

Holnap reggel kilenckor bepakoljuk a cuccainkat, és irány a reptér. Indulunk. Egy hosszú felkészülés ezzel véget ér, de kezdetét veszi az a 11 napos kaland, amire már régen vártunk. Igyekezni fogok mindenről beszámolni, de ha mégsem látnátok új posztokat, az azért lesz, mert ki leszünk merülve. Egy dolgot viszont megígérek. Mindenről beszámolok, sok-sok fotóval és videóval, de lehet, hogy a beszámolókat majd a hazaérkezésünk után írom meg. Majd meglátjuk. Köszi mindenkinek, aki eddig olvasta a blogot, tartsatok ki, most jön az, amiért az egészet elkezdtem. Sziasztok, legközelebb odaátról jelentkezem.

Szerdán délután eszembe jutott, hogy elfelejtettem a nemzetközi jogsit megcsináltatni. Első kérdés: szükség van rá? A gyakorlati tapasztalatok szerint, amiket az interneten gyűjtöttem, nincs. A szabályok szerint viszont igen, szükséges. Lássunk tisztán!

T-5 nap. 5 nap múlva felszállunk. A zabszem effektus egyre erősebb. Mint már írtam, megpróbálunk minél több dolgot itthonról elintézni, hogy odakint ne legyen vele gond. A szállás és a városkártya után itt a következő lépés. A reptéri transzfer. Itthon a reptéri minibusz és a taxi a legismertebb mód a város-repülőtér viszonylatban, és ez New Yorkban sincs másképp. Annyi különbséggel, hogy a társaságok egy csomó extra szolgáltatást ajánlanak. És persze ott a tömegközlekedés is, amit szintén sokan használnak, de ez nálunk egy kicsi gyerekkel, babakocsival, biztonsági gyermeküléssel és két bőrönddel szóba sem jöhetett. Kezdjük ezzel.

Egy brutál erejű hangfelvétel sorozatot osztok meg veletek. A New York Times adta közre kedden. Ezen a linken végig lehet követni a szeptember 11-i eseményeket a légiirányítás hangfelvételei alapján. Minden azzal kezdődik, hogy az American 11-es járatával elvesztik a kapcsolatot az irányítók. Ezek után folyamatosan történnek a dolgok. Hallhatjuk Mohamed Atta hangját, aki nyugalomra int, hallhatjuk a katonai légiirányítást, akik rákérdeznek, hogy ez gyakorlat-e, hallhatjuk a zavarodottságot... Nagyon kemény. És közben egy kis térképen látjuk, hogy merre járnak a gépek. Felkavaró.

Két nappal a WTC elleni merénylet 10. évfordulója előtt nyugtalanító hírek érkeznek Amerikából. Állítólag a belbiztonságiak "hihető fenyegetést" kaptak. Matt Chandler, a belbiztonságiak szóvivője szerint a fegyegetés "konkrét, hiteles, de meg nem erősített". Az amerikai hírszerzés azonnal megerősítette a kutatást, hogy felmérjék a fenyegetés valódiságát - írja a New York Times. Nagyjából arról van szó, hogy hidaknál vagy alagutaknál lehet számítani autóba rejtett pokolgépekre.

Ezt a blogot nem sokan olvassátok,  azt látom az adatokból, hogy stabil 15-20 ember lehet, aki rendszeresen idekattint. Ez nem gáz, sőt, örülök, ha valaki kap néhány olyan infót, amit eddig nem tudott, vagy későbbi utazása esetén használni tudja. De ami tegnap történt, az igazán meglepett.

T-10. 10 nap múlva indulunk. Ígértem fotót a bőröndökről. Íme. Egyelőre még üresek, mindössze Ottó vert tanyát az egyikben...

T-11. 11 nap a felszállásig.

Egy nagy dilemma megoldása. Milyen citycardot vegyünk? Van pár, de az ajánlások alapján kettőre szűkítettük a keretet. Az egyik, nevezzük fapadosnak, az Official New York CityPASS. Hat látványosságot tekinthetünk meg vele, ebből négy fix, kettő pedig választható.

Íme az első négy:
-Empire State Building
-The Metropolitan Museum of Art
-American Museum of Natural History
-MoMA (The Museum of Modern Art)

Aztán jönnek az opciós lehetőségek. Az ötödik látványosság vagy a Szabadságszobor és Ellis Island, vagy pedig egy hajótúra a Circle Line városnéző túrák közül. Itt is lehet választani, van 2 órás körutazás, éjszakai út, 75 perces Szabadságszobor körüli túra, vagy egy The Beast névre keresztelt speedboat csapatás.

A hatodik látványosság, amit tartalmaz a kártya, a Top of the Rock, azaz a Rockefeller Center teteje, vagy pedig a Guggenheim Museum.

Mi a Szabadságszobrot és a Rockefeller Centert választottuk. Ha az eredeti belépőárakat fizetnénk, akkor azok a következőképpen alakulnának:

T-12. Azaz 12 nap múlva felszállunk. Nagyban zajlik az útiterv összeállítása, és megy az agyalás, hogy milyen kedvezményes City kártyát vegyünk. Sőt. Még azon is erősen gondolkodunk, hogy miként jutunk el a reptérről Manhattanbe. Ezekről később még írok, most viszont jöjjön Leilától egy újabb, rövid levél, amiben a borravalókról ír.

Sziasztok. Csupa jó hírem van. Irene nem okozott túl nagy kárt East Village-ben, így a szálláshelyünk sem szenvedte meg a hurrikánt. John, akitől a szobát fogjuk bérelni, megnyugtatott, hogy mire odaérünk, addigra már semmi nyomát nem fogjuk látni a viharnak. Szintén jó hír, hogy Leila és Rita, New York-i ismerőseink is megúszták, csak egy nagy esőt és erős szelet jegyeztek meg az egész Irene hype-ból. És még egy jó hír, Leila ismét írt, most az evés-ivás témakörben. A hajtás után olvashatjátok.

Sziasztok. Kicsit elmaradtam a blogolással, rengeteg mostanában a munka. De nem felejtettem el. Hamarosan jönnek az új posztok, Leila is írt, van egy csomó friss infóm, szóval csak neki kellene állni (ülni) az írásnak. Egyébként kezd a zabszem effektus megjelenni, hiszen már csak egy szűk hónap, és indulunk. Most leginkább azon megy az agyalás, hogy mit vigyünk. Egy egyéves gyerekkel ez a kérdés tényleg komoly, mert ugye még kell babakocsi, kell egy csomó minden eszköz, játék, stb... Próbálunk minél kevesebb cuccot pakolni, de nem lesz könnyű. Indulás előtt majd teszek fel fotót a csomagunkról. De addig is, hamarosan jönnek az új posztok, tényleg.

2004. november 22-én a New York-iak nagy meglepetést kaptak a U2-tól. A zenekar a város utcáin zenélt, egy kamion platóján. ezzel promotálták új lemezüket a "How to dismantle an atomic bomb" -ot és a Vertigo turnét. 3 percnél érdekes jelenet: egy járókelőt hívnak a "színpadra", és ő dobolja el az I will follow c. dalt. Fasza kis videó. Jó szórakozást!

Leilának most nem kellet kérdést feltennem. Megkapta a témát, és már ömlött is belőle a mondanivaló. Let’s shopping!

Rengeteg klassz dolog van New Yorkban, ezek közül viszont az egyik a vásárlás. Az egyik „hot-spot” a Century 21 nevű áruház, amit a Cortland St. 22 alatt találtok, a World Trade Center (Ground Zero) mellett. Ez a hatalmas áruház a megfizethető dizájner divat otthona. Elég zsúfolt üzlet, tele turistákkal, akik jellemzően üres bőröndöt is hoznak magukkal New Yorkba, de hazafelé már ezekben egy fogkefe sem fér el. A bolt hétköznaponként reggel 7:45-kor nyit, és mindig tele van, ez mutatja, hogy az emberek mennyire komolyan veszik a vásárlást.

Egy másik terület, ami kiváló a vásárlásra a 34. utca környéke. Itt található az Empire State Building is, szóval nagyszerű a környék városnézésre és vásárlásra egyaránt. Ezen a környéken sok olyan bolt van, amit Budapesten is megtaláltok (pl: Zara, H&M, stb…), de itt New Yorkban az árak alacsonyabbak, és általában a választék is nagyobb. Még egy fontos üzlet: a Daffy’s. Ebből van néhány Manhattenben, a 34. utcai a legnagyobb, így itt a legnagyobb a választék is.

Manhattanben nem nagyon találunk valódi plázát (odakint mall a nevük), mert kevés a hely ezekre, és a telkek ára is csillagászati, de azért ott van a Manhattan Mall közel az előbb említett 34. utcához. Itt már egy ideje nem voltam, de úgy emlékszem, hogy ez a hely is rendben van. El is megyek, lecsekkolom, hogy mi változott, amióta nem voltam. ;) Egyébként a többi kerületben (Brooklyn, Bronx, Queens, Staten Island) több valódi plázát találtok, de ezek egyike sem olyan nagy durranás, hogy egy turistának el kellene oda menni. A közelben van még néhány klassz sportbolt is, egyikük a Modell’s, ahol óriási választék van sportos ruhákból, mezekből, sporteszközökből és felszerelésekből. Egy idális hely az igazi sportrajongóknak. És most egy szó szerinti idézet Leilától: Sorry, no Ujpest stuff there! (Hajra Lilak!) ;)

Egy másik kedvelt bevásárló környék a Soho. A Broadway Houston St.-től délre elterülő részéről beszélünk, nagyjából a Canal St.-ig. Itt rengeteg frankó ruhaüzletet találtok. Van itt Esprit, Armani, de kisebb butikok is, a keresztutcákban. A Canal St.-től indul Chinatown, ami „nagyszerű lehetőség” arra, hogy hamis Prada, Gucci vagy Luis Vuitton táskákat vegyetek. Itt gyakran fogtok olyan emberekbe botlani, akik „kiváló” minőségű utánzatokról suttognak a fületekbe, de inkább ezeket az ajánlatokat hagyjátok ki, ha nem akartok rendőrségi ügyet a nyaralásotok alatt. Itt is üldözik a kamu cuccokat, úgy, mint Budapesten. Chinatown egy érdekes hely, amit mindenképpen látni kell, de tényleg nem érdemes itt vásárolni.

Kütyük. Nagyon ajánlom a kockáknak a Fifth Avenue 767 alatti Apple Store-t. Ha nem másért, magáért az élményért. Ez egy nagyon cool kinézetű épület, és ami szenzációs, hogy 24 órás a nyitva tartás. Mindig bemehetsz, ki is próbálhatsz mindent, hogy aztán egy kisebb üzletben megvásárold valahol.

New York City tele van elektronikus kütyüket árusító boltokkal. Szerintem a Best Buy –ban a leginkább segítőkészek az eladók, de a P.C. Richard & Son sem rossz. Érdemes lehet New Yorkban ilyen cuccokat vásárolni, mert az árak sokkal kedvezőbbek, mint Magyarországon.

És most egy kis kaja. Bár az éttermekről majd egy következő körben írok. Csak megneveznék pár boltot, amit jó élelmiszer beszerző helynek gondolok, mert azt hiszem, hogy egy jó helyen sokat lehet spórolni a nyaralás alatt. A Whole Foods boltok ugyan a drágábbak közé tartoznak, de még itt is jól járhatunk, viszont a Trader Joe’s egy olcsóbb hálózat. Mindkét boltlánc óriási választékkal vár minket, tele vannak „organikus” alapanyagokkal, és mindkettőben óriási sorok vannak. De ez nem gond, nem kell megijedni, rengeteg a kassza, és a sorok nagyon gyorsan fogynak.

A blogon volt már külön posztja az Eataly nevű helynek, de én is megemlítem. Egy olasz-amerikai séf, Mario Batali boltja ez, ahol óriási választékot találunk olasz kajákból, alapanyagokból és borokból. A hatalmas üzletet, ami leginkább egy olasz piactérre hasonlít, szekciókra osztották, mint „Fish, „Pasta”, „Desserts”, és van pár hely, ahová be is lehet ülni enni. Valahol egy étterem és egy kiváló minőségű szupermarket ötvözete ez, de leginkább egy olasz kisváros főterét kell elképzelnetek, fedetten. Rengeteg itt a turista, akik gyakran csak egy finom fagyira ugranak be.

New Yorkban az emberek gyakran esznek utcai árusoknál. A városban mindig tudsz utcán enni, és a választék az egyszerű hot-dogtól kezdődően a legjobb minőségű gourmet kajáig terjed. A Gourmet truck-ok kezdenek divatosak lenni mostanság. Ezeket a cégeket Facebookon és Twitteren is megtaláljátok, ahol mindig közlik, hogy éppen hol találjátok őket. De véletlenszerűen is sok ilyen kocsiba lehet belebotlani a new yorki utcákon. Valamiért az amerikaik megőrülnek a cupcake-ért. Éppen ezért rengeteg édességes kocsival is találkozhattok Manhattenben. (Egyébként ha valaki tudja, hogy miben különbözik a cupcake a muffintól, az segíthet, és kommentben elmagyarázhatja, a szerk.)

Előző posztomban  Leila osztotta meg gondolatait a new yorki tömeg-közlekedésről, most viszont jöjjön egy New Yorkban élő magyar, Rita, aki mintha kicsit másképp látná a helyzetet. Rita egyébként festőművész, érdemes az oldalát megtekinteni, és akár vásárolni is tőle.
http://www.bollarita.com/

NYCtrip: A new yorkiak elégedettek az MTA-vel?

Sziasztok. Engedjétek meg, hogy bemutassam Leilát, aki mostantól néha-néha fontos infókkal lát el minket.  Leila New Yorkban született, Brooklynban lakik, és sokat használja a tömegközlekedési eszközöket. Éppen ezért van véleménye is az MTA-ről, azaz a new yorki tömegközlekedési cégről. Mivel Leila sokat élt Budapesten, így abban a szerencsés helyzetben van, hogy össze tudja hasonlítani az MTA-t a BKV-val. És persze hasonlóan markáns véleménye van a dolgokról, mintha itthon megkérdeznénk valakit arról, hogy mit gondol a BKV színvonaláról. Bár szerintem az interjú végére érve sokan fogunk felsóhajtani, hogy mennyire jó is nekünk:) 
Jöjjön tehát az interjú, de előtte egy térkép a new yorki metróhálózatról, csak azért, hogy képben legyünk, hogy miről is beszélünk.

 Fotó: Strammer Zsaklin http://www.jacqphoto.eu/